
Az Élelmiszermentő Központ március közepén indította útjára Húsvéti Élelmiszeradomány-Gyűjtési Jótékonysági Akcióját. A karitatív célú megmozdulás alkalmából magyar cégek termékfelajánlásait várták elsősorban. A felajánlásokat még húsvét előtt országszerte eljuttatták a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagjaihoz, ezzel téve szebbé az ünnepüket.
A karitatív megmozdulás célja kettős volt: egyfelől szerették volna felhívni a figyelmet a kiskereskedelmi boltoknál keletkező, már nem eladható, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszerek adományozásának fontosságára. Másfelől, ahogy az eddigi, úgy a mostani jótékonysági akcióval is szerettek volna egy hazai civil szervezet tagjai számára célzott segítséget nyújtani.
Az Élelmiszermentő Központ eddig számos karitatív célú élelmiszergyűjtési akciót indított már, amelyek keretében magyarországi cégek élelmiszer-felajánlásait juttatta el az arra rászorulókhoz. Így kerültek az eddigi akciók során élelmiszercsomagok az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), az Egyszülős Központ, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tagjaihoz.
Örvendetes tény, hogy a késve érkezett, esetleg csomagban nem hasznosítható (pl. ipari kiszerelésű) termékekből egy további megmozdulást is meg tudtak hirdetni májusra, a családok hónapjára. Az akcióban szintén a NOE-val együttműködésben támogatják majd az egyesület tagjait.
Fontos, hogy az ünnepek alatt is tegyünk egymásért!





Köszönjük a nagylelkű felajánlásokat!
